Tisztelt Látogatónk!
Szeretettel köszöntöm a honlapunkon!
A Polgárőrség hazánk több, mint hatvanezer főt számláló civil bűnmegelőző szervezete 2021-ben ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. A Budapest III. Kerületi Polgárőr Egyesületet 2009-ben alapították Óbuda-Békásmegyer közbiztonságáért felelősséget érző és érte tenni akaró kerületi lakosok.
A megalakulás folyamatát végig figyelemmel kísérték és segítették Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság vezetői. Ezek a szervezetek azóta is folyamatosan, erkölcsileg és anyagilag is támogatják az egyesületet.
2016-ban és 2022-ben önkormányzatunkkal együtt pályázva Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata elnyerte az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnökségétől a Fővárosi Polgárőr Kerület címet.
Szolgálataink elismerésére közösségünk megkapta az OPSZ Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát, az együttműködésért Budapest Rendőr-főkapitányától a Budapest Közbiztonságáért díjat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökétől pedig Elismerő aranyoklevelet vehettünk át.
2021. októberében az OPSZ Elnöksége az Év Polgárőr Egyesülete kitüntető címet adományozta egyesületünknek.
A bűnmegelőzési tevékenység keretében közterületi járőrszolgálatokkal ellenőrizzük a bűnügyileg fertőzött területeket, rendszámfelismerő készülékkel törekszünk a lopott gépkocsik kiszűrésére, jelzőőri tevékenységgel biztosítjuk az iskolákba érkezőket, áldozatvédelmi tanácsokkal segítjük a nyugdíjas házak lakóit és az iskolásokat. Bemutatókat tartunk önállóan és a rendőrséggel közösen az óvodások és az iskolások részére.
Részt veszünk a Sziget-fesztivál biztosításában, valamint a Közbiztonsági Nap aktív résztvevői vagyunk.
A BPSZ szervezésében közreműködünk az ún. központi szolgálatok végrehajtásában: külföldi védett vezetők érkezése biztosításában, fővárosi sportversenyek és egyéb rendezvények lebonyolításában.
Rendelkezünk három személygépkocsival (amiből egy terepjáró), négy robogóval (három elektromos, kettő benzines), valamint két kerékpárral.
Polgárőreink felkészültek a félautomata defibrillátor és a 2022. év végén beszerzett automata defibrillátor alkalmazására, amelyeket a szolgálatban levők mindig magukkal visznek a gépkocsiban.
A Covid járvány idején segítettük a hatóságokat a korlátozások betartatásának ellenőrzésében, gyógyszereket váltottunk ki, bolti vásárlásokat intéztünk a rászorulóknak.
Egyesületünkben hét hölgy és tizenkettő férfi teljesít szolgálatot, a társadalom szinte minden rétegét képviselve, valamint 2022. február 16. óta hat ifjú polgárőrünk is van (négy hölgy és kettő férfi).
Erkölcsileg, anyagilag, valamint természetben támogat bennünket hat tiszteletbeli és tizenöt pártoló tagunk.
Várjuk azon – elsősorban kerületi lakosok – jelentkezését, akik rendelkeznek havi 10-16 óra szabadidővel, aminek keretében bűnmegelőzési szolgálat teljesítésével részt vennének Óbuda-Békásmegyer közrendjének és közbiztonságának fenntartásában.
Budapest, 2023. május 10.
Szücs János nyugállományú határőr alezredes s. k.
egyesületi elnök