2023. június 1-21. – képek a Budapest III. Kerületi Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Június 3-án megünnepeltük egyesületünk fennállásának 14. évfordulóját.

A jelzett időszakban továbbra is kiemelt figyelmet fordítottunk a kerületi lakosok szubjektív biztonságérzetének növelésére.

A telefonon kapott megkeresések és a facebook csoportokban olvasottak alapján a Pók utcai lakótelepre összpontosítottuk erőinket. Növeltük autós, elektromos robogós, gyalogos és kutyás megjelenésünk gyakoriságát a Római téren, ahonnan sok jelzés érkezett az ott idejüket töltő személyek agresszív viselkedéséről, valamint gyakrabban ellenőriztük a Vízimolnár 6-8. épületeknél lévő betonpadok környékét.

Egy polgárőrünk 20 órában vett részt a közterületfelügyelet Őrszem járőrének megerősítésében.

Helyére tettük a Pók utcában megrongált közlekedési táblát, jeleztük azokat a közlekedési táblákat és közlekedési lámpákat, amelyek fák vagy bokrok takarása miatt nem jól láthatóak, intézkedtünk elhullott galamb és sün eltávolítása ügyében, valamint egy kidőlt fáról is tájékoztattuk az ÓBKF Térfigyelő Központját. Tájékoztattuk egy autó tulajdonosát, amikor azt észleltük, hogy leengedve felejtette gépkocsija ablakát.

Két alkalommal biztosítottuk mentőautó zavartalan kihajtását. Szolgálaton kívüli polgárőreink egy alkalommal hívtak mentőt egy földön fekvő hajléktalan férfihez.

Robogós járőrünk felhívta a Római part védett övezetébe behajtó gépkocsivezetők figyelmét a szabálytalanságra.

Nagy sikerünk volt a Cseresznyevirág Művészeti Óvoda gyermeknapi családi rendezvényén.

A havi szokásos alapismereti képzésen egy, az egyesületünkbe jelentkező fiatalember tett kiválóan megfelelt eredményű vizsgát.

Adománykönyvekkel feltöltöttük a Római téri könyvmegállót.

Az egyesület elnökeként interjút adtam az Óbuda Televízióban.