1. június 1-12. – Néhány fotó az Óbudai Polgárőrség szolgálataiból

A hónap első napján a kerületi rendőrkapitányságtól riasztást kapott Jetro, a polgárőrség első, eredményes mantrailing vizsgát tett személykövető kutyája, hogy vegyen részt egy eltűnt gyermek felkutatásában. Bánszki András, egyesületünk járőr- és kutyavezetője, az értesítést követően megjelent a helyszínen, de még a keresés megkezdése előtt jött az értesítés, hogy a gyereket megtalálták.

 

Felkérésre közreműködtünk a „Gyerekhét a Bajzában” elnevezésű programon, valamint a Cseresznyevirág Óvoda gyereknapján. Bemutattuk egyik autónkat, benzines robogónkat és eszközeinket, de a legnagyobb sikere Jetronak és Onyxnak volt.

Részt vettünk a kapitányság szervezésében tartott Járási Közbiztonsági Fórumon, a Közterület-felügyelet szervezésében megbeszéltük a közelgő lomtalanítással kapcsolatos teendőket.

Irodánkban felkészítést, majd vizsgát tartottunk a Budapesti Polgárőrséghez jelentkezettek részére.

Járőreink gépkocsival és elektromos robogóinkkal (most debütált az új, Citiwell Cruise elektromos robogónk) megerősítve bűnmegelőzési járőrszolgálatokat hajtottak végre, különös gondot fordítva azokra a területekre, amelyeket rendőrség és a közterület-felügyelet javasolt.